2022. június 6., hétfő

Előkészítő óra (2022. 05. 20.)

  

Pénteken az első három órában Zsolt bácsi és Éva néni megtartották az előkészítő órákat. Megtanultuk azt, hogy az első világháború után a vesztes felet, azaz a központi hatalmakat és azon belül Magyarországot érte a legnagyobb területi veszteség, ami a trianoni békeszerződésben nyilvánult meg. Magyarországtól csaknem 200 009 km2-t csatoltak le, így a lakosság nagy része határon túlra került. A legtöbb határon túlra került magyar Erdélyben volt, azon belül Székelyföldön. Az utódállamokban közvetlenül a határok mentére kerültek a magyarok. Megnéztük a horvátországi magyarok helyzetét, és azt is, hogy milyen nemzetiségek élnek még Horvátországban.

Tanultunk még az asszimilációról is, ami azt jelenti hogy egy nép beolvad egy másikba, ez történik a magyarokkal pl. Horvátországban vagy a többi környező országban is. Valamint még a toleranciáról is beszéltünk, Éva nénivel, ami annyit tesz, hogy elfogadjuk más szokásait vagy viselkedését. Megbeszéltük, hogy mit jelent az, hogy kooperatív. Azt jelenti röviden, hogy csapatmunkában dolgozni vagy együttműködni
másokkal.


Zsolt bácsi elmondta, hogyan kell majd viselkedni Horvátországban és a buszon, és még azt is elmondta, hogy hova fogunk menni és az útvonalunkat is.





           

Készítette: Kukai Zente

Tóth Dávid

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Témanap az egész iskolának. 2022. 06. 13.

Az első órában az egész iskolának bemutattuk a Határtalanul programot. A bemutatót Szabó Mihály, Szkladán Gábor, Koczab Jordán, Eperjesi-Ózd...